Páros: KrisHo, SuRis
Banda: EXO
Műfaj: fluff
Figyelmeztetés: A történet úgy íródott, hogy összekapcsolódnak a szereplők. Nem igazán ajánlatos kihagyni egy részt sem, mert akkor nem érthető, hogy mi miért történik.
Megjegyzés: A történetet a Nap nap után című film ihlette meg. Láttam a film előzetesét, és nagyon tetszett. Mivel még csak az előzetest láttam, így nem tudom, hogy mi a cselekmény végkimenetele, de az előzetes alapján alkotom ezt a történetet. Akit esetleg érdekel a film akkor itt nézheti meg az előzetest ---> (Nap nap után előzetes)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A nap nagyon magasan járt, mikor felnyitottam szemeimet és a lehető legkipihentebben ébredtem. Kisebb mosollyal ajkaimon kászálódtam ki az ágyból, majd vettem az irányt a fürdő felé, hogy kissé megmossam arcomat és felfrissítsem magamat. Miután már ébernek éreztem magam és a reggeli kávé is bennem volt, nagyot nyújtózkodva indultam meg az egyik ajtó felé, ami mögött a takarításhoz szükséges eszközöket tartottam. Ha már betegséget jelentettem a hétvégére, akkor már hasznosan fogom eltölteni és végre megejtem azt a nagytakarítást, amit már egy ideje halogatok. Elővettem mindent, amire szükségem volt, majd megindultam a konyhába. Az összes polcomról lepakoltam a cuccaimat, majd az összes poharat, bögrét, tálcát, tányért, edényt, fazekat és minden mást, amit a szekrényeimben találtam elmosogattam, eltörölgettem és visszatettem a helyükre, miután a polcokat és letöröltem. Amint a a polcok elkészültek, az alsó szekrényeknek álltam neki, mindegyik ajtaját letöröltem és mikor a szekrények és a polcok megvoltak, már másfél óra el is telt, így félbehagytam a takarítást és elővettem egy kis fagyasztott pizzámat és gyorsan elkészítettem magamnak, hogy megebédeljek és folytassam a takarítást. Amint bennem volt a pizza és elmosogattam a tányért, nekiláttam a lámpák és a kapcsolók takarításának.
Konkrétan az egész délelőttöt takarítással töltöttem, majd a délután elejét is és olyan fél öt felé fáradtan terültem el a kanapén. A konyha után a nappalit vettem kezelésbe, és mire minden egyes könyvet lepakoltam, majd visszahelyeztem a helyére és még el is húztam a könyves szekrényt, hát abba jó sok idő telt. Az vette el a lehető legtöbb időmet, de nem igazán bántam, mert így elém tárultak azok a könyvek, melyeket már régen olvastam és előrébb helyeztem, hogy ismét a kezeim közé vegyem. Kellemes fáradtság áradt szét bennem, ahogy a plafont bámultam és eldöntöttem, hogy holnap folytatom a takarítást. Sóhajtva keltem fel a kényelmes bútorról és pakoltam el a takarítóeszközöket, majd visszatelepedtem a kanapéra és bekapcsolva a tévét kezdtem el bámulni valamelyik műsort, mikor kopogtattak az ajtón.
Felkelve az ajtóhoz siettem és mikor kinyitottam, hatalmas szemekkel pislogtam felfelé. Már sokszor hallottam a fehér lovon -, ami valójában szürke - érkező szőke hercegről, amik minden romantikus regényben megjelenik, de nem hittem, hogy ez a szőke herceg egyszer az én ajtómon fog kopogtatni. Csak bámultam fel rá, mert talán olyan magas volt, mint Chanyeol, ha nem magasabb. Talán a szám is tátva maradt, mert hirtelen megindult felém tenyere és állam alá nyúlva nyomta kissé feljebb, egy csibész kis mosollyal ajkain.
- Bele fog repülni valami a szádba Joon, ha tátva marad - kacsintott rám, majd elvette kezét. - Yifan, de szólíthatsz Kris-nek is, ami jobban tetszik neked - mosolygott rám.
- Ne haragudj, úgy tűnik, elvarázsolódtam - vakartam zavartan tarkómra, majd arrébb álltam az útból, hogy beljebb tudjon menni. Amint letelepedtünk a kanapéra, többször végigfuttattam rajta tekintetemet, mert valamiért nem tudtam elhinni, hogy egy olyan ember, mint ő, éppen az én lakásomon volt.
- Még meddig fogsz vizsgálni, hogy elhidd itt vagyok? - tette fel a kérdést szórakozottan, mire arcára kaptam tekintetemet.
- Hát lehet még ezerszer, mert nem tudom miért, de nem hiszek a szememnek.
- Ismered talán Yifant és azért?
- Nem. Egyáltalán nem ismerős az arca. Nah, de mindegy is - legyintettem kezemmel. - Már egy jó ideje fel akartam tenni egy kérdést neked, csak aztán történtek dolgok - húztam el számat. - Szerinted valaha újra a régi leszel? Mármint, az-az ember, aki valójában vagy. A saját testedben. Egyáltalán ki éli ilyenkor a te életedet? - indult be beszélőkém, de nem bírtam magamban tartani.
- Fogalmam sincs Joon - sóhajtott egyet és megfogta kezemet. - Elhiszed, ha azt mondom, én is arra vágyom, hogy visszakaphassam a régi életemet és újra az legyek, aki valójában vagyok? Újra az a fiú akarok lenni, akivel a kávézóban találkoztál - nézett bele szemembe határozottan. - Fogalmam sincs mi történik ilyenkor velem. Jártam a lakásomnál, de sose találtam ott senkit és félek, hogy valami baj történt, de igyekszem optimista lenni és nem a legrosszabbra gondolni. Remélem egy nap újra ugyan az az ember leszek, aki valójában vagyok és rendesen élhetem az életemet.
- Szerinted meddig fog ez még tartani? - kérdeztem halkan, ahogy elkezdtem kézfején apró köröket leír ujjbegyemmel.
- Nem tudom. Lehet egy hét múlva, vagy kettő, egy hónap, vagy egy év, de az is lehet, hogy sose fogok újra rendesen élni. Szeretek megismerni embereket, de így nincs élete az embernek. Nem tudok semmihez és senkihez kötődni. Ez az, ami a legjobban bánt. Egyik ember se emlékszik arra, mi történt vele előző nap, így élik tovább az életüket, mintha én ott se lettem volna aznap, miközben én mindenre emlékszem, ami velük történt. Az összes vágyukat, álmukat, bánatukat, örömüket tudom. Ez, ami velem történik egyszerre csodás és borzalmas. Jutalom és átok egyben. - Végig arcomat fürkészte szemeivel, ahogy beszélt az érzéseiről. A saját érzéseiről és nem annak az emberéről, aki éppen volt.
- Sajnálom, hogy ilyen lett az életed. Ha tehetném, valahogy segítenék rajtad, de nem tudok - sóhajtottam egyet. - Nagyon reménykedem abban, hogy egy nap, minden visszaáll a rendes kerékvágásba és boldog leszel - mosolyogtam rá. - Addig meg én itt leszek és várok veled, átsegítelek ezeken a napok.
- Komolyan? - nyíltak nagyra szemei, mire csak bólintottam, ő meg a nyakamba karolva ölelt magához. - Köszönöm Joon. Te vagy a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam egész életemben. Nagyon remélem, hogy nem kell sokat várnunk és mind a ketten boldogok lehetünk - mosolygott rám és én hittem abba, hogy egy nap, mi együtt leszünk boldogok. Nem érdekelt, hogy nap nap után más és más személy lesz, tudtam, hogy el fog jönni a mi időnk és én várni fogok addig. Tudtam, hogy ő is hasonlóképp érez és reménykedik a boldog befejezésben, ami egyszer eljön...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése