Páros: KyungJeong
Banda: History
Korhatár: +12
Műfaj: fluff, testvérszerelem
Figyelmeztetés: testvérszerelem, trágár szavak/kifejezések
Megjegyzés: A történetben Kyungil és Yijeong édestestvérek. Két év különbség van a két fiú között.
- Hyung - hallottam meg halk hangját, amint nem is olyan messze megszólított. Letoltam fejemről a takarót és átfordultam a másik oldalamra. Ott állt a kis takarójával a kezében, úgy szorongatta, mintha az élete múlna rajta. Nemrég lett három éves és annyira aranyosan tudott megszólítani.
- Mi a baj? - kérdeztem és kicsit felülten.
- Rosszat álmodtam - motyogta halkan és szájacskája elé húzza az anyagot.
- Gyere ide - emeltem fel kissé a takarómat és mire felfigyeltem volna, már bent is volt mellettem. Összekuporodott, hogy még kisebb legyen, elbújva a világ minden gondja elől. Kezecskéi hidegek voltak, ahogy minden egyes éjjel. Sosem értettem az okát ennek, így lassan megfogtam őket, hogy felmelegíthessem. Nem szerettem, ha fázott. Összedörzsöltem kezünket, ezzel elérve, hogy kissé melegebb legyen ujjainál, majd átöleltem a takaró alatt és magamhoz húztam. Lágyan kezdtem el simogatni hátát, hogy elaltathassam minél előbb, megvédve minden rossz álomtól. Két évvel voltam idősebb nála, de néha sokkal érettebbnek tartottak a szüleink, de lehet csak azért, mert ennyire vigyáztam a kistestvéremre.
Lassan elszenderedett karjaimban és mosollyal arcán fúrta fejét mellkasomba. Éreztem, ahogy minden egyes levegővétele átszűrődött a pizsamámon és felmelegít. Szerettem, ha ölelhettem a kisöcsémet. Nagyon fontos volt számomra. Meg akartam védeni a világ minden bajától és gondjától. Annyira kis törékeny és jószívű. Elkezdtem simogatni hátát, mire mocorogni kezdett karomba és mintha mondott volna valamit.
- Szeretlek hyung - motyogta és aludt tovább. Olyan édesen ejtette ki a szavakat ajkai közül, hogy nem bírtam ki, hogy ajkaim ne felfelé görbüljenek.
- Én is szeretlek öcskös - nyomtam egy puszit a homlokára, majd én álomra hajtottam a fejemet.

Megtaláltam T-T A főoldalon nem mutatta, de ahogy oldalra lapoztam telefonon, megtaláltam~
VálaszTörlésÉs ahw, annyira cuki T-T Most fluff kell a lelkemnek~ és hogy visszajöjjön a bátyuskám~
Köszönöm, Sári ❤
Nem tudom miért nem találtad, de már megvan ;)
TörlésNagyon örülök, hogy mindig írsz és így reagálsz a részekre ^_^ Nagyon köszönöm <3