2016. augusztus 15., hétfő

Boldog szülinapot (LeoBin)

   Szereplők: Jung Taekwoon és Lee Hongbin
   Páros: LeoBin
   Banda: Vixx
   Korhatár: nincsen
   Műfaj: fluff
   Figyelmeztetés: nincsen
   Megjegyzés: születésnapom alkalmából megihletődtem ^°^



   Lassan hét éve már, hogy barátok vagyunk, sőt a legjobb barátok. Mindig is egy visszahúzódó ember voltam, aki nehezen találta meg másokkal a közös témát, akit mindig utolsónak választottak a játékokhoz, vagy éppen nem. De talán az esett a legeslegrosszabbul, hogy én az elején próbálkoztam, de miután szépen megbántottak, azóta képtelen voltam megbízni az emberekben. Inkább maradtam a saját világomban. Senkivel nem beszéltem, meghúztam magamat az osztályban, próbáltam nem feltűnni másoknak, hogy még a létezésemről se tudjanak az osztálytársaim, csupán az tanárok, tudják ki is voltam valójában. Az osztály legjobb tanulójának mondhattam magamat, sőt, az évfolyam legjobbja voltam, minden egyes évben. Rengeteget tanultam, hiszen a szüleim elvárták tőlem, hogy így teljesítsek, és ez nekem is megfelelt. Ez így ment egészen tizenöt éves koromig, amikor is gimnazista lettem, de az osztályom egyáltalán nem változott, hiszen olyan iskolába jártam, ahol az általános iskola és a gimnázium egy iskola volt, csupán két külön épületbe. Nem nagyon kellett változtatnom a szokásaimon, csupán többet kellett tanulnom, mint eddig. Leültem a szokásos helyemre, leghátulra az ablak mellé, hogy miközben az osztályfőnök éppen azt magyarázta, hogy mennyi panasz érkezett az osztályra, én néztem ki a fejemből, hiszen nem én voltam az, akire a panasz érkezett. Csak bámultam ki az ablakon, ezzel kizárva mindent és mindenkit, ez egészen jól ment, addig, míg meg nem hallottam az ajtó nyitódását. Egyből odaterelődött a tekintetem és egy mosolygós, göndör hajú fiút pillantottam meg, amint az osztályfőnököm felé lépdelt. Figyeltem, ahogy megállt mellette és végigpásztázta az osztályt, de a tekintete megakadt rajtam. Rajtam?! Én egy láthatatlan ember voltam az emberek számára, de ő, mégis észrevett és egy csodálatos mosollyal ajándékozott meg.
   - Gyerekek! - szólalt meg oföm végül. - Ő itt, az új osztálytársatok, Lee Hongbin. Most költöztek ide a szüleivel, így kérlek titeket, hogy fogadjátok szeretettel és segítsetek neki. Hongbin, a helyed ott lesz hátul, Taekwoon mellett - mutatott egyenesen felém a felnőtt, amint az új osztálytársunk, de az osztályom tekintete is rám szegeződött. Mi a fene folyik itt?
   Teljesen értetlenül ültem a padomba, láttam mindenkin, hogy egyáltalán nem értik, hogy miért pont mellém ül az új gyerek, de amint belefáradtak a gondolkodásba, már fordultak is vissza előre. Hongbin először, megnézte, hogyan is jut el hozzám, majd mosolyogva tette egyik lábát a másik után és jött egyenesen mellém. Kihúzta a széket, majd leült mellém.
   - Szia. Hongbin vagyok - fordult felém mosolyogva, miközben nyújtotta felém jobb kezét. Csak ámultam és bámultam.
   - Szi-szia - hebegtem, hiszen ő volt az első ember az életemben, aki így mosolygott rám, sőt, aki ilyen gyönyörűen szólt hozzám.
   - Taekwoon, ugye? - kérdezte, miután túlestünk az üdvözlésen meg a kézrázáson.
   - Igen - bólintottam egyet, hogy ezzel is megerősítsem.
   - Esetleg, órák után ráérsz? - kérdezte nagy lelkesedéssel. - Néhány napja vagyok csak itt, nem nagyon tudom kiismerni magamat, és biztos vagyok, hogy az iskolában is eltévednék. Körbe tudnál vezetni egy kicsit? - mosolygott végig, nekem pedig a szívem olvadni kezdett tőle.
   - P-persze - makogtam ki végül a választ, mire felcsillant szemekkel vetette magát a nyakamba.
   - Köszönöm. Te vagy az első barátom itt. Remélem a legjobb barátok leszünk - mondta lelkesen, miközben ölelt.
   Végül csak elengedett és figyeltünk tovább a tanárra. A nap eléggé gyorsan telt, Hongbin végig arról mesélt honnan is jött, és nem volt szívem félbeszakítani, hiszen annyira jól esett fülemnek a hangja, hogy képtelen voltam nem hallani őt. Gyönyörű hangja volt. A nap végére, teljesen megismertem, kicsit én is beszéltem, bár korántsem annyit, mint ő, de ez tőlem már hatalmas teljesítmény volt. Elmagyaráztam neki, merre is vannak óránk, mit hol talál meg, a tanárok milyenek és az ehhez hasonló dolgokat, míg végül hazafelé tartva az egyik kereszteződésnél megtorpant.
   - Mi a baj? - fordultam felé.
   - Nekem erre kell menni - mutatott az útra, ami kissé a hegyre felfelé haladt.
   - Oh, akkor majd holnap találkozunk - köszöntem el és már tettem egy lépést tovább, amikor is öt ujjacska kulcsolódott csuklómra.
   - Taekwoon - szólított meg, én pedig feléje fordultam. - Esetleg.. Holnap találkozhatnánk itt, hogy együtt menjünk? Félek, hogy eltévednék és anya, se apa nem tud suliba vinni. Kissé félek még az új helytől.. - motyogta a végét szinte, nekem pedig attól a tekintettől hatalmasat dobbant a szívem. Könyörgő szemekkel nézett rám, mintha az élete múlna rajta.
   - Fél nyolckor legyél itt.
   - Tényleg? - csillantak fel szemei. - Nagyon köszönöm, Taekwoon - ugrott ismételten a nyakamba, ma már másodjára. A szívem és az elmém nem bírja el ezt rengeteg információt. - Akkor holnap - akaszkodott le rólam, majd már rohanni is kezdett felfelé a hegynek. Álltam és figyeltem őt, míg el nem tűnt a szemem elől, talán még annál is tovább, mert csak arra lettem figyelmes, hogy anyám hívott, merre is járok éppen. Szedve a lábaimat iparkodtam hazafelé, hogy ne legyek bajban, amiért sokáig kint maradtam. Otthon szerencsére, nem verték nagy dobra, hogy húsz perccel a megszokottnál később értem haza, és amikor elmeséltem mi is történt, döbbenten néztek engem. Igen, nem volt megszokott, hogy mesélek, magamtól. De, talán az döbbentette meg őket a leginkább, hogy ilyen könnyedén fogadtam Hongbin közeledését.
   - Úgy érzem, ez egy remek barátság kezdete - csengett a fülemben apa mondata, amikor a mondandóm végére értem. Körülbelül fél kilenc lehetett, korántsem tudtam aludni, állandóan Hongbin járt a fejemben. Nem tudtam kiverni a fejemből, a mosolygós arcát és a göndör haját. Nagyon aranyos volt.
   Teltek-múltak a napok, és Hongbin-nel töltöttem minden szabad időmet. A suliban, állandóan beszélgettünk, minden szóba jött közöttünk, és így lettünk a legjobb barátok. Anyák is örültek, hogy végre valakiről beszéltem otthon, hogy valakit egyáltalán beengedtem a magánszférámba. Igen, Hongbin fontos lett az életemben, sőt, a testvéremnek is mondhattam, hiszen minden időnket együtt töltöttük. Együtt tanultunk, együtt néztünk filmet, mindent együtt csináltunk és lassan, de bele...
   - Taekwoon!? - hallottam meg hirtelen hangját. Egyből összerándult a testem a kanapén, ez jelezve, hogy elaludtam a film közben. Nagy nehezen, de feltornáztam magamat ülőhelyzetbe, majd a nyakamat masszírozva vártam, hogy beljebb lépdeljen. Végül megjelent, teljesen elegáns öltözékben, amit csak a munka miatt vett fel. Rengeteget dolgozott, hiszen valamiből fenn kellett tartanunk a lakást, melyben éltünk. Túl sokat is. - Aludtál? - indult el felém, amint felfedezett a kanapén, majd leült közvetlenül mellém és megsimogatta arcomat.
   - Csak elbóbiskoltam kissé. Meg akartalak várni - ásítottam kicsit, majd mikor az órára pillantottam rájöttem, nem hogy elbóbiskoltam, de bő öt órát aludtam, mivel ő mindig éjfél előtt érkezett kicsivel.
   - Miért akartál ennyire megvárni? - kérdezte mosolyogva.
   - Csak várj még egy-két percet és megtudod - mosolyogtam én is. - Imádom a mosolyodat.
   - Én is a tiédet - vigyorgott tovább. - Álmodtál valamit?
   - Igen - bólintottam egyet.
   - És mit?
   - Azt, amikor az osztályunkba érkeztél.
   - Úristen! Az annyira régen volt már - ámult el. - Mennyi is? Hét éve?
   - Pontosan hét éve - bólintottam mosolyogva, majd ismét az órára sandítottam. Már csak fél perc.
   - Miért emlékezel ennyire jól erre a dátumra? - kérdezte kíváncsian.
   - Mert ekkor történt velem valami - néztem egyenesen a szemébe.
   - Mi történt veled? - billentette oldalra a fejé és kérdően tekintett rám, várva a választ.
   - Akkor loptad el a szívemet teljesen, Hongbin - közeledtem felé és ajkaira hajolva fojtottam feléje a szót. Nem mozdítottam ajkaimat, csupán ott tartottam őket, hogy a döbbent barátom végül visszacsókoljon és még jobban bújjon hozzám.
   - Ez - suttogta, amikor elváltunk egymástól. - Ilyen szépet még sosem mondtál - mosolygott szégyellősen, ahogy lesütötte szemeit.
   - Ez az ajándékod egyik része volt.
   - Ajándék? - kapta fel a fejét. - Milyen ajándék?
   - Milyen nap van ma Hongbin?
   - Szeptember 28. Miért?
   - Nézz az órára - biccentettem az említett tárgyra, mire odafordította fejét és mikor meglátta az időt, kikerekedett szemekkel nézett rám.
   - Huszonkilencedike van már - mondta lelkesen.
   - Igen, és ez azt jelenti, hogy te és én nem megyünk dolgozni egész nap - már készült, hogy mondjon valamit, mire kezemet a szája elé tettem. - Már el van intézve minden, szóval neked semmit sem kell tenned.
   - Komolyan? - kérdezte, ahogy kezem még mindig eltakarta száját.
   - Komolyan - mosolyogtam és elvettem kezemet.
   - Köszönöm - vetődött egyből a nyakamba, mint a legelső találkozásunknál. - Nagyon szeretlek Taekwoon.
   - Én is szeretlek Hongbin - pusziltam nyakába. - Boldog szülinapot - suttogtam fülébe, mire még inkább nyakam köré fonta karjait, majd elválva tőlem, csókolt ajkaimra, ezzel köszönve meg a szabadnapot, amit már régen megérdemelt volna.

2 megjegyzés:

  1. A mindenkit nektek, hogy milyen édes babák vagytok. *-*
    Meg foglak enni benneteket.
    (๑´•  .̫ •ू`๑)
    Neked van szülinapod megis minket lépsz meg? Jobban mondva tegnap volt. (*^_^*)
    Ááá teljesen le van lassulva az agyam, pedig most akartam neked valami nagyon hosszú szöveget irni, de nem fog összejönni. (ಥ_ಥ)

    Mosolykák, hogy én mennyire imádom mindkét cukifalat mosolyát. (*^o^*)
    Bakker, hogy ezen a telefonon mennyi smile meg mifene van. :'D
    Leo megbizik Hongbinbaaaa~
    Leo szerelmes Hongbinbaaaa~
    Leo cuki Hongbinnaaaal~
    Nóri elment aludniiii~
    Megint egy értelmes komment.(>_<。)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjj szegénykéim XDDD Nehogy felfald őket, mert akkor nem maradnak meg nekem XDDDDD
      Hát na XD :D Megihletődtem és írni kellett :D EZ is elég szöveg volt nekem :3 Már ezzel boldoggá tettél :3 <3
      Ugye milyen husik? :O *o* <3
      Hehe, úgy érzem tetszett ez a páros ;) <3
      Köszönöm, hogy írtál :3 <3 Nagyon jól esett :3 <3

      Törlés